1. Szomszédoltunk

    2014. 09. 29. hétfő

    A hétvégi Szomszédünnep eseményéről készült fényképes beszámolónk.

  2. A jó Szomszédünnep receptje

    2014. 09. 19. péntek

    Az elmúlt évek ismert eseménye Pécsett (is) a Szomszédünnep, mely keretében egy-egy lakóközösség önszerveződő módon látja vendégül egymást, és egyben magukat is. Az esemény lényege, hogy az egybegyűltek jól érzik magukat, akár a szomszédvárók, akár szomszédlátogatók.

    Idén első alkalommal a „CooPécs” is csatlakozott a Szomszédünnephez, és 2014. szeptember 27-én várjuk kedves barátainkat, ismerőseinket Pécsújhegyen.

    Az eseménnyel összefüggésben megosztjuk a  Polgármesteri Hivatal felhívását, avagy „A jó Szomszédünnep receptje”:

    Végy 4-5 családot és 3 nagyobb asztalt. Az asztalra tégy innivalót és finom ropogtatnivalókat. Adj hozzá egy kellemes szombat délutánt és bolondítsd meg jó zenével, dekorációkkal.  Ezt követően pár órán át hagyd érni és tessék, máris elkészült egy önfeledt, újdonságokkal és jóízű nevetésekkel megspékelt délután, amiről minden résztvevő gazdagabban tér haza.

    Újból megrendezésre kerül az immár hagyománnyá vált Szomszédünnep Pécsett, 2014. szeptember 27-én.

    Jelentkezzen Ön is, és legyen részese családjával és lakóközösségével együtt a Párizsból indult, s mára több mint harminc országban közel 10 millió résztvevőt és 1300 várost, valamint partnerszervezetet megmozgató Ünnepnek!

    (Rendezvényinfó: Városháza, Polgármesteri Kabinet, Telefon: 72/533-955)

  3. M2 Fitness Nyílt Egészség Nap – fényképek

    2014. 09. 18. csütörtök

    M2 Fitness Nyílt Egészség Nap fényképek

  4. Újhegyi Napok – fényképes beszámoló

    2014. 09. 08. hétfő

    Itt….

  5. M2 Fitness Nyílt Egészségnap – Meghívó

    Szövetkezetünk közreműködésével 2014. szeptember 13-án 14.00 órától Nyílt Egészségnapot szervezünk Pécsett, a Diósi u. 51-ben. Minden partnerünket és minden érdeklődőt szeretettel várunk! Töltsünk együtt egy kellemes délutánt az egészség jegyében!

  6. Újhegyi Napok

    2014. 09. 02. kedd

    Újhegyen…

  7. Facebook kooperáció

    2014. 08. 11. hétfő

    Elindult a CooPécs Facebook oldala „cooperacio” elnevezéssel.

    Facebook /cooperacio

     

  8. Tüke Közösség

    2014. 06. 30. hétfő

    Tüke.Coopécs

    Weboldalunk új szolgáltatással bővült. Elindult a Tüke.Coopécs.hu közösségi tér. Az önállóan is elérhető szolgáltatás lényege, hogy a pécsi kötődésű és cselekvésre mozgósítható érdeklődői kör számára egyfajta közösségi tér jöjjön létre. A tervezett, és elérhető szolgáltatás keretében lehetőség nyílik közösségek, cselekvési körök életre hívására, ötlet- és tapasztalatcserére, ismerősök és partnerek bevonására.

  9. Múzeumok éjszakája… – “Hol volt hol nem volt… 2.”

    2014. 06. 17. kedd

    “Hol volt hol nem volt… 2.” , Múzeumok Éjszakája

    A Pécsi Országos Színházi Találkozón bemutatkozó Vicze Tas alkotói kiállításának sikere eredményezte, hogy a Múzeumok Éjszakája esemény apropóján még egy estére kinyíljon és látogathatóvá váljon az alkotó kiállítása. Az ötletet támogatta az épület kezelője, a Pécs Holding Zrt. is, így 2014. június 21-én látható lesz a kiállítás. A kiállítótér nem változik, így továbbra is az eredeti helyszínen, a “Jókai utca kettőben” tekinthetik meg a művész alkotásait a CooPécs – a pécsi kooperáció szervezésében.

  10. Színezd újra!

    2014. 06. 08. vasárnap

    Színezhető műalkotások Vicze Tas kiállításán

    Már javában megy a POSzT – a Pécsi Országos Színházi Találkozó.
    Az OFF programok között szerepel Vicze Tas kiállítása is, ahol a művész által készített sablonokat színezhetik ki a látogatók.

    Az akció célja közelebb hozni a látogatókat a művészetekhez, hiszen így ők is részesei lehetnek a  kiállításnak. Galériánkban megtekinthetőek az eddig elkészült remekműveket.

    Továbbra is várjuk a kedves látogatókat a kiállításon!