A jó Szomszédünnep receptje

Az elmúlt évek ismert eseménye Pécsett (is) a Szomszédünnep, mely keretében egy-egy lakóközösség önszerveződő módon látja vendégül egymást, és egyben magukat is. Az esemény lényege, hogy az egybegyűltek jól érzik magukat, akár a szomszédvárók, akár szomszédlátogatók.

Idén első alkalommal a „CooPécs” is csatlakozott a Szomszédünnephez, és 2014. szeptember 27-én várjuk kedves barátainkat, ismerőseinket Pécsújhegyen.

Az eseménnyel összefüggésben megosztjuk a  Polgármesteri Hivatal felhívását, avagy „A jó Szomszédünnep receptje”:

Végy 4-5 családot és 3 nagyobb asztalt. Az asztalra tégy innivalót és finom ropogtatnivalókat. Adj hozzá egy kellemes szombat délutánt és bolondítsd meg jó zenével, dekorációkkal.  Ezt követően pár órán át hagyd érni és tessék, máris elkészült egy önfeledt, újdonságokkal és jóízű nevetésekkel megspékelt délután, amiről minden résztvevő gazdagabban tér haza.

Újból megrendezésre kerül az immár hagyománnyá vált Szomszédünnep Pécsett, 2014. szeptember 27-én.

Jelentkezzen Ön is, és legyen részese családjával és lakóközösségével együtt a Párizsból indult, s mára több mint harminc országban közel 10 millió résztvevőt és 1300 várost, valamint partnerszervezetet megmozgató Ünnepnek!

(Rendezvényinfó: Városháza, Polgármesteri Kabinet, Telefon: 72/533-955)
Háttérinfó: Szomszédünnep
http://szomszedunnep.hu

Nincs hozzászólás

Leave a comment